Vissza ide: Európai Bizottság
Bizottsági aktusarchívum
A Bizottság összes javaslata és aktusa
A Bizottság 2024. július 16. óta 4794 jogalkotási javaslatot, saját hatáskörben elfogadott aktust, jelentést és közleményt tett közzé. Mind itt van, hivatalos magyar címmel: a címek és a szövegek az EU Hivatalos Lapjából és az EUR-Lexből származnak, nem mi fordítottuk őket. Ez nyers archívum; a fontosabb ügyekhez külön, közérthető magyarázat készül.
2498 találat
Szűrők törléseJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a Nemzetközi Vasúti Fuvarozásügyi Államközi Szervezet (OTIF) Műszaki Szakértői Bizottságának 17. ülésén a „járművek – mozdonyok és személyszállító járművek” alrendszerre (LOC & PAS egységes műszaki előírás), a vasúti rendszernek a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyek általi hozzáférhetőségére (PRM egységes műszaki előírás), a járműjelölésre (Marking egységes műszaki előírás), az „infrastruktúra” alrendszerre (INF egységes műszaki előírás), a „fuvarozási szolgáltatások telematikai alkalmazásai” alrendszerre (TAF egységes műszaki előírás) alkalmazandó egységes műszaki előírások felülvizsgálata, valamint az APTU és ATMF egységes szabályainak végrehajtásáról és alkalmazásáról szóló kézikönyv módosítása tekintetében képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euro Bulgária általi, 2026. január 1-jén történő bevezetéséről
Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 974/98/EK rendeletnek az euro Bulgáriában való bevezetése tekintetében történő módosításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A többéves pénzügyi keret 2026-ra vonatkozó technikai kiigazítása a 2021–2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló (EU, Euratom) 2020/2093 tanácsi rendelet 4. cikkének megfelelően
Javaslat A TANÁCS AJÁNLÁSA a lakóhelyüket elhagyni kényszerült, Ukrajnából érkező személyek átmeneti védelmének kivezetésére vonatkozó összehangolt megközelítésről
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Kiszámítható és közös európai út az EU-ban tartózkodó ukránok számára
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Spanyolország, Lettország, Ausztria, Finnország Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 126. cikkének (3) bekezdése szerinti jelentés
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK NextGenerationEU – A 2026-ig tartó út
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK 2025. ÉVI KONVERGENCIAJELENTÉS BULGÁRIÁRÓL (készült az Európai Unió működéséről szóló szerződés 140. cikkének (1) bekezdése alapján)
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A vízügyi rezilienciára vonatkozó európai stratégia
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK 2025. évi európai szemeszter – Tavaszi csomag
A Bizottság (EU) 2025/1735 felhatalmazáson alapuló rendelete (2025. június 4.) a 609/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet mellékletének az L-5-metiltetrahidrofolsav mononátriumsója anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerekben, feldolgozott gabonaalapú élelmiszerekben és bébiételekben, testtömeg-szabályozás céljára szolgáló, teljes napi étrendet helyettesítő élelmiszerekben és speciális gyógyászati célokra szánt élelmiszerekben folátforrásként történő felhasználásának engedélyezése céljából történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1112 rendelete (2025. június 4.) az 1334/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének a naringeninnek és a 2-metil-1-(2-(5-(p-tolil)-1H-imidazol-2-il)piperidin-1-il)bután-1-onnak az aromaanyagok uniós listájára történő felvétele tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 2025.06.04-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11978 - CENTRAL GROUP / CARSCHHAUS) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság 2025.06.04-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11968 - BANK J SAFRA SARASIN / SAXO BANK) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2025/1174 határozata (2025. június 4.) egyes, harmadik országokban és tengerentúli országokban vagy területeken található, kritikus fontosságú nyersanyagokra vonatkozó projekteknek az (EU) 2024/1252 európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében stratégiai projektként való elismeréséről (az értesítés a C(2025) 3491. számú dokumentummal történt)
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a mesterséges intelligenciáról, valamint az emberi jogokról, a demokráciáról és a jogállamiságról szóló Európa tanácsi keretegyezménynek az Európai Unió nevében történő megkötéséről
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó Jogérvényesülés program utólagos értékeléséről és a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó Jogérvényesülés program időközi értékeléséről
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK a Jogok, egyenlőség és polgárság program (második rész) utólagos értékeléséről, az Európa a polgárokért program utólagos értékeléséről és a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program időközi értékeléséről
A Bizottság (EU) 2025/1144 végrehajtási rendelete (2025. június 3.) a 474/2006/EK rendeletnek az Unióban működési tilalom vagy működési korlátozás alá tartozó légi fuvarozók listája tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1132 végrehajtási rendelete (2025. június 3.) az (EU) 2020/761 és az (EU) 2020/1988 végrehajtási rendeletnek az Ukrajnából származó termékekre 2025-ben alkalmazandó vámkontingensek tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1105 végrehajtási rendelete (2025. június 3.) a 37/2010/EU rendeletnek a ketoprofén anyag állati eredetű élelmiszerekben előforduló maximális maradékanyag-határérték szerinti osztályozása tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1103 végrehajtási rendelete (2025. június 3.) az (EU) 2017/12 végrehajtási rendeletnek a nem vegyi jellegű biológiai eredetű anyagok nincs szükség maximális maradékanyag-határértékre besorolásának megállapítására irányuló kérelmekre vonatkozó követelmények tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1102 végrehajtási rendelete (2025. június 3.) a 37/2010/EU rendeletnek a nem vegyi jellegű biológiai eredetű anyagok tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1101 rendelete (2025. június 3.) az (EU) 2018/782 rendeletnek a nem vegyi jellegű biológiai eredetű anyagok maximális maradékanyag-határértékeinek az Európai Gyógyszerügynökség általi értékelése tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 2025.06.03-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11997 - MADISON DEARBORN PARTNERS / THOMA BRAVO / NEXTGEN HEALTHCARE ) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK a 2012. december 12-i, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló (átdolgozott) 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásáról
A Bizottság (EU) 2025/1092 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében jóváhagyott vagy jóváhagyottnak tekintett hatóanyagok jegyzékének naprakésszé tétele érdekében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1091 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) az (EU) 2018/2019 végrehajtási rendeletnek a Prunus L. bizonyos, Moldovából származó, ültetésre szánt növényei tekintetében történő helyesbítéséről
A Bizottság (EU) 2025/1090 rendelete (2025. június 2.) az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet XVII. mellékletének az N,N-dimetil-acetamid (DMAC) és az 1-etilpirrolidin-2-on (NEP) tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1088 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) az (EU) 2018/2019 végrehajtási rendeletnek az Alnus cordata, az Alnus glutinosa és az Alnus incana egyes, az Egyesült Királyságból származó, ültetésre szánt növényei tekintetében, valamint az (EU) 2020/1213 végrehajtási rendeletnek az említett ültetésre szánt növények Unió területére történő behozatalára vonatkozó növényegészségügyi intézkedések tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1087 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) a Chosco de Tineo oltalom alatt álló földrajzi jelzéshez kapcsolódó termékleírás uniós módosításának az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról
A Bizottság (EU) 2025/1086 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) a Fiano di Avellino oltalom alatt álló eredetmegjelöléshez kapcsolódó termékleírás uniós módosításának az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról
A Bizottság (EU) 2025/1084 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) a Странджански билков чай / Strandzhanski bilkov chay (OEM) elnevezésnek a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről
A Bizottság (EU) 2025/1082 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) a Calibrachoa spp., a Petunia spp. és hibridjeik Kenyából származó, ültetésre szánt, nem gyökeres dugványainak az Unió területére történő behozatala tekintetében az (EU) 2019/2072 végrehajtási rendelettől való eltérés bevezetéséről
A Bizottság (EU) 2025/1080 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) az (EU) 2022/1659 végrehajtási rendeletnek a Thaumatotibia leucotreta jelentette kockázatokra tekintettel a Citrus sinensis Pers. Izraelből származó gyümölcsének az Unióba történő behozatalára vonatkozó egyenértékű követelmények alkalmazási határideje tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1078 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) a Calibrachoa spp., a Petunia spp. és hibridjeik Guatemalából származó, ültetésre szánt, nem gyökeres dugványainak az Unió területére történő behozatala tekintetében az (EU) 2019/2072 végrehajtási rendelettől való eltérés bevezetéséről
A Bizottság (EU) 2025/1076 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) az (EU) 2022/1372 végrehajtási rendeletnek a Meloidogyne graminicola (Golden & Birchfield) Unióba történő bekerülésének, Unión belüli szállításának és elterjedésének, valamint szaporításának és kiengedésének megakadályozását célzó intézkedések alkalmazási időszaka tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1075 végrehajtási rendelete (2025. június 2.) az (EU) 2022/1927 végrehajtási rendeletnek az Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) károsító visszaszorítása céljából körülhatárolt területek jegyzéke tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 2025.06.02-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11800 - BAES / LEONARDO / JAIEC / JV) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2025/1079 végrehajtási irányelve (2025. június 2.) a 2003/90/EK és a 2003/91/EK irányelvnek a mezőgazdasági növényfajok és a zöldségfajok egyes fajtáinak vizsgálatára vonatkozó előírások tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/1077 végrehajtási határozata (2025. június 2.) a Cseh Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma által a Tandem biocid termék forgalmazásának és felhasználásának engedélyezése érdekében az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban hozott intézkedés meghosszabbításáról (az értesítés a C(2025) 3307. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/1074 végrehajtási határozata (2025. június 2.) az etilén-oxid 2. terméktípusba tartozó biocid termékekben az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint felhasználható létező hatóanyagként történő jóváhagyásának megtagadásáról
A Bizottság (EU) 2025/1073 végrehajtási határozata (2025. június 2.) a Biobor JF biocid termék forgalmazásának és felhasználásának engedélyezésével kapcsolatban a Luxemburgi Környezetvédelmi Ügynökség által az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban hozott intézkedés meghosszabbításáról (az értesítés a C(2025) 3310. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/1071 végrehajtási határozata (2025. június 2.) a Biobor JF biocid termék forgalmazásának és felhasználásának engedélyezésével kapcsolatban a holland Infrastrukturális és Vízgazdálkodási Minisztérium által az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban hozott intézkedés meghosszabbításáról (az értesítés a C(2025) 1071. számú dokumentummal történt)
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás által létrehozott partnerségi tanácsban a partnerségi tanács 2/2025 határozata tekintetében képviselendő álláspont meghatározásáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás által létrehozott partnerségi tanácsban az Uniónak és az Egyesült Királyságnak az említett megállapodás partnerségi tanácsában teendő együttes nyilatkozatával kapcsolatban az Európai Unió nevében képviselendő álláspont meghatározásáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodással létrehozott halászati szakbizottságban a szakbizottság határozata tekintetében képviselendő álláspontról
Forrás: EUR-Lex (Az Európai Unió Kiadóhivatala), a CELLAR nyílt adatszolgáltatásán keresztül. Az archívum automatikusan frissül; utolsó frissítés: 2026-07-27. A helyesbítések és a munkadokumentumok nem szerepelnek benne.