Vissza ide: Európai Bizottság
Bizottsági aktusarchívum
A Bizottság összes javaslata és aktusa
A Bizottság 2024. július 16. óta 4794 jogalkotási javaslatot, saját hatáskörben elfogadott aktust, jelentést és közleményt tett közzé. Mind itt van, hivatalos magyar címmel: a címek és a szövegek az EU Hivatalos Lapjából és az EUR-Lexből származnak, nem mi fordítottuk őket. Ez nyers archívum; a fontosabb ügyekhez külön, közérthető magyarázat készül.
713 találat
Szűrők törléseJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló Egyezményének módosításáról szóló jegyzőkönyvnek az Európai Unió nevében történő megkötéséről
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló Egyezményének módosításáról szóló jegyzőkönyvnek az Európai Unió nevében történő aláírásáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetben a Tengerikörnyezet-védelmi Bizottság 84. ülésén a hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény (MARPOL-egyezmény) módosításainak elfogadása, valamint a Tengerészeti Biztonsági Bizottság 111. ülésén az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú 1974. évi nemzetközi egyezmény (SOLAS-egyezmény), a gyorsjáratú vízi járművek biztonságáról szóló 1994. évi nemzetközi szabályzat (1994. évi HSC-szabályzat), a gyorsjáratú vízi járművek biztonságáról szóló 2000. évi nemzetközi szabályzat (2000. évi HSC-szabályzat), az ömlesztettáru-szállító hajók és az olajszállító tartályhajók vizsgálatakor alkalmazandó kiterjesztett ellenőrzési programról szóló 2011. évi nemzetközi szabályzat (2011. évi ESP-szabályzat), az életmentő felszerelések nemzetközi szabályzata (LSA-szabályzat) és a merülésvonalakról szóló 1966. évi nemzetközi egyezményhez csatolt 1988. évi jegyzőkönyv (a merülésvonalakról szóló 1988. évi jegyzőkönyv) módosításainak elfogadása tekintetében képviselendő álláspontról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE A 28. RENDSZER SZERINTI TÁRSASÁGI JOGI KERETRŐL – „EU INC.”
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a mobil berendezésekkel kapcsolatos nemzetközi érdekekről szóló egyezmény sínpályához kötött járművekkel kapcsolatos kérdéseiről szóló luxembourgi jegyzőkönyv XII. cikke alapján létrehozott felügyelő hatóság harmadik ülésén az Európai Unió által képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Olaszország helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról szóló, 2021. július 13-i végrehajtási határozat módosításáról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a stratégiai ágazatokban az ipari kapacitásfejlesztés és a dekarbonizáció felgyorsítását szolgáló intézkedési keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2018/1724, az (EU) 2024/1735 és az (EU) 2024/3110 rendelet módosításáról
Javaslat A TANÁCS RENDELETE a bizonyos halállományok tekintetében az uniós vizeken, valamint az uniós halászhajók tekintetében egyes nem uniós vizeken alkalmazandó halászati lehetőségeknek a 2026., 2027. és 2028. évre történő meghatározásáról szóló (EU) 2026/249 rendelet módosításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az uniós programokban való részvétellel foglalkozó szakbizottságban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak Belgium EGF/2025/008 BE/Liberty referenciaszámú kérelme nyomán történő igénybevételéről
Javaslat A TANÁCS AJÁNLÁSA a tudománydiplomácia európai uniós keretéről
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a tűzfegyverek tiltott kereskedelme és a tűzfegyverekkel kapcsolatos egyéb bűncselekmények elleni küzdelemről, valamint az (EU) 2024/1260 európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a Nemzetközi Vasúti Fuvarozásügyi Államközi Szervezet veszélyes áruk szállításával foglalkozó szakértői bizottságának 59. ülésszakán a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény C. függelékének egyes módosításaival kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Ukrajnával kapcsolatos követelésekkel foglalkozó nemzetközi bizottság létrehozásáról szóló egyezmény megkötéséről
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezménye részes feleinek bizottságában az Unió intézményeivel és közigazgatásával kapcsolatos kérdések tekintetében a nem kormányzati szervezeteknek a Részes Felek Bizottsága ülésein megfigyelőként való részvételével kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezménye részes feleinek bizottságában a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel, a menekültüggyel és a visszaküldés tilalmával kapcsolatos kérdések tekintetében a nem kormányzati szervezeteknek a Részes Felek Bizottsága ülésein megfigyelőként való részvételével kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodással (a továbbiakban: a kereskedelmi és együttműködési megállapodás) létrehozott, a nyílt és tisztességes versenyt és a fenntartható fejlődést szolgáló egyenlő versenyfeltételekkel foglalkozó kereskedelmi szakbizottságban a kereskedelmi és együttműködés megállapodás 409. cikke szerinti szakértői testület tagjaként szolgálni kész és arra alkalmas személyek jegyzékének megállapításáról szóló határozat elfogadásával kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 56. cikke (2) bekezdésének c) pontjában említett Közös Vámtarifa szerinti vámok felfüggesztéséről és az egyes műtrágyákra vonatkozó autonóm vámkontingensek megnyitásáról és kezeléséről
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Kereskedelmi Világszervezet 14. miniszteri konferenciáján az Üzbég Köztársaságnak a WTO-hoz történő csatlakozása tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a vándorló, vadon élő állatfajok védelméről szóló egyezmény Szerződő Felei konferenciájának tizenötödik ülésén a Szerződő Felektől származó, az egyezmény függelékeinek módosítására irányuló javaslatok tekintetében képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága között Gibraltár tekintetében létrejött megállapodás Unió nevében történő megkötéséről
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága között Gibraltár tekintetében létrejött megállapodás Unió nevében történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításával kapcsolatban képviselendő álláspontról (Európai felügyeleti hatóságok felülvizsgálata)
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek, biztosítóintézetek vagy viszontbiztosítók , befektetési vállalkozások, vagyonkezelő társaságok vagy alternatívbefektetésialap-kezelők kiegészítő felügyeletéről (kodifikált szöveg)
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Észtország helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról szóló, 2021. október 29-i végrehajtási határozat módosításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának Járműelőírások Harmonizálása Világfórumán az ENSZ-előírásokra irányuló 2026. márciusi javaslatok tekintetében képviselendő álláspontról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2019/1753 rendeletnek az eredetmegjelölésekről és a földrajzi jelzésekről szóló Lisszaboni Megállapodás szerinti Közös Végrehajtási Szabályzatnak a Lisszaboni Unió Közgyűlése által 2025. július 14-én elfogadott módosításai tekintetében történő módosításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Tanácsának 237. ülésszakán a Chicagói Egyezmény 16. függeléke I–III. kötetének a környezetvédelmi szabványokkal és ajánlott gyakorlatokkal kapcsolatos 3., 12. és 15. módosítására irányuló javaslatok tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamoknak a Zöld-foki-szigeteknek a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. évi Hágai Egyezményhez való csatlakozásának az Európai Unió érdekében való elfogadására történő felhatalmazásáról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak Ausztria EGF/2025/005 AT/KTM referenciaszámú kérelme nyomán történő igénybevételéről
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak Belgium EGF/2025/007 BE/Casa referenciaszámú kérelme nyomán történő igénybevételéről
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a TBPH-nak a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló Stockholmi Egyezmény A. vagy B. mellékletébe való felvételére vonatkozó javaslatnak az Európai Unió nevében történő előterjesztéséről
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Unió által a polgári légi járművekhez nyújtott exporthitelekről szóló ágazati megállapodás (ASU) résztvevőinek írásbeli eljárása során a piacot tükröző felár kiszámításával kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Tanácsának 237. ülésszakán a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény 13. függelékének (Légijármű-balesetek és -események kivizsgálása) tervezett módosításával kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága tekintetében az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás 540. cikkének (2) bekezdése alapján az említett megállapodás 537. cikkében említett személyes adatok tagállamok általi, az Egyesült Királyság részére történő átadása időpontjának meghatározásával kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében a Nemzetközi Olívatanács (IOC) tagjainak tanácsában a Pakisztáni Iszlám Köztársaságnak az olívaolajról és az étkezési olajbogyóról szóló 2015. évi nemzetközi megállapodáshoz történő csatlakozása tekintetében képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti pénzügyi támogatás Olaszország rendelkezésére bocsátásáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti pénzügyi támogatás Lettország rendelkezésére bocsátásáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti pénzügyi támogatás Finnország rendelkezésére bocsátásáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti pénzügyi támogatás Szlovákia rendelkezésére bocsátásáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti pénzügyi támogatás Észtország rendelkezésére bocsátásáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti pénzügyi támogatás Lengyelország rendelkezésére bocsátásáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2025/1106 rendelet szerinti pénzügyi támogatás Litvánia rendelkezésére bocsátásáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Litvánia helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról szóló, 2021. július 28-i végrehajtási határozat módosításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás kulturális együttműködésről szóló jegyzőkönyvének 5. cikke szerinti, a koprodukciókra vonatkozó kedvezményezetti jogosultság megújításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai Gazdasági Bizottságának a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló európai megállapodással (AETR-megállapodás) foglalkozó szakértői csoportjában és a közúti közlekedéssel foglalkozó munkacsoportjában Mongólia AETR-megállapodáshoz való csatlakozásának lehetővé tételére irányuló javaslattal kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a digitális hálózatokról, az (EU) 2015/2120 rendelet, a 2002/58/EK irányelv és a 676/2002/EK határozat módosításáról, valamint az (EU) 2018/1971 rendelet, az (EU) 2018/1972 irányelv és a 243/2012/EU határozat hatályon kívül helyezéséről (A digitális hálózatokról szóló jogszabály)
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az (EU) 2022/2555 irányelvnek az egyszerűsítési intézkedések és [a 2. kiberbiztonsági jogszabályra irányuló javaslattal] való összehangolás tekintetében történő módosításáról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökségről (ENISA), az európai kiberbiztonsági tanúsítási keretrendszerről és az IKT-ellátási lánc biztonságáról, valamint az (EU) 2019/881 rendelet hatályon kívül helyezéséről (2. kiberbiztonsági jogszabály)
Forrás: EUR-Lex (Az Európai Unió Kiadóhivatala), a CELLAR nyílt adatszolgáltatásán keresztül. Az archívum automatikusan frissül; utolsó frissítés: 2026-07-27. A helyesbítések és a munkadokumentumok nem szerepelnek benne.