Vissza ide: Európai Bizottság
Bizottsági aktusarchívum
A Bizottság összes javaslata és aktusa
A Bizottság 2024. július 16. óta 4794 jogalkotási javaslatot, saját hatáskörben elfogadott aktust, jelentést és közleményt tett közzé. Mind itt van, hivatalos magyar címmel: a címek és a szövegek az EU Hivatalos Lapjából és az EUR-Lexből származnak, nem mi fordítottuk őket. Ez nyers archívum; a fontosabb ügyekhez külön, közérthető magyarázat készül.
4794 tétel · 2024. július óta
A Bizottság (EU) 2026/517 végrehajtási határozata (2026. március 10.) a géntechnológiával módosított DBN-09004-6 szójababot tartalmazó, abból álló vagy abból előállított termékek forgalomba hozatalának az 1829/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti engedélyezéséről (az értesítés a C(2026) 1496. számú dokumentummal történt)
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a mobil berendezésekkel kapcsolatos nemzetközi érdekekről szóló egyezmény sínpályához kötött járművekkel kapcsolatos kérdéseiről szóló luxembourgi jegyzőkönyv XII. cikke alapján létrehozott felügyelő hatóság harmadik ülésén az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a nehézgépjárművek tartóssági teljesítményének a kibocsátások tekintetében történő értékeléséről
A Bizottság (EU) 2026/561 végrehajtási rendelete (2026. március 9.) az ISIL-lel (Dáissal) és az al-Kaida szervezetekkel összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott egyes korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 354. alkalommal történő módosításáról
A Bizottság 2026.03.09-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.12287 - TPG / VITALITY / SOFTBANK / CAMBRIDGE MOBILE TELEMATICS) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2026/559 végrehajtási határozata (2026. március 9.) a SUBOTIČKO – HORGOŠKA PEŠČARA/СУБОТИЧКО – ХОРГОШКА ПЕШЧАРА (OEM) elnevezés eredetmegjelölésként való oltalma iránti kérelem elutasításáról (az értesítés a C(2026) 1481. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2026/1073 felhatalmazáson alapuló rendelete (2026. március 6.) az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az egyes állatgyógyászati készítmények bizonyos jegyzékbe foglalt betegségek megelőzése és az e betegségekkel szembeni védekezés céljából történő alkalmazására vonatkozó szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2023/361 felhatalmazáson alapuló rendelet módosításáról és helyesbítéséről
A Bizottság (EU) 2026/556 végrehajtási rendelete (2026. március 6.) a Kilichi du Niger (OFJ) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről
A Bizottság (EU) 2026/507 végrehajtási rendelete (2026. március 6.) az elkészített vagy konzervált (nyers, főtt vagy fagyasztott) tonhalfilé és tonhaltörzs, az elkészített vagy konzervált makrélafilé és az elkészített vagy konzervált tonmakréla- vagy páncélosmakrahal-filé tekintetében az (EU) 2015/2446 felhatalmazáson alapuló rendeletben a preferenciális származásra vonatkozóan meghatározott szabályok alól a Zöld-foki-szigetek számára biztosítandó ideiglenes eltérésről
A Bizottság (EU) 2026/496 végrehajtási rendelete (2026. március 6.) a diplomata-, szolgálati és hivatalos útlevéllel rendelkező grúz állampolgárok vízummentességének ideiglenes felfüggesztéséről
A Bizottság (EU) 2026/552 végrehajtási határozata (2026. március 6.) a bőrcsomósodáskór vírusával való fertőzöttség spanyolországi előfordulásával összefüggő egyes vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2025/2248 végrehajtási határozat mellékleteinek módosításáról (az értesítés a C(2026) 1661. számú dokumentummal történt)
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A 2026–2030 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégia
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A generációk közötti méltányosságra vonatkozó stratégia
A Bizottság (EU) 2026/545 végrehajtási rendelete (2026. március 5.) az Adana Şalgamı (OFJ) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről
A Bizottság (EU) 2026/501 végrehajtási rendelete (2026. március 5.) az (EU) 2020/2002 végrehajtási rendeletnek a jegyzékbe foglalt betegségek uniós szintű bejelentése, a bejelentés és a jelentéstétel céljából a tagállami régiók, valamint a betegségtől mentes minősítés elismerése iránti kérelmek tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 2026.03.05-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.12315 - KKR / PAG / SAPPORO REAL ESTATE) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2026/500 irányelve (2026. március 5.) a 2008/63/EK irányelvnek a jelentéstételi kötelezettség tekintetében történő módosításáról
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Olaszország helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról szóló, 2021. július 13-i végrehajtási határozat módosításáról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a stratégiai ágazatokban az ipari kapacitásfejlesztés és a dekarbonizáció felgyorsítását szolgáló intézkedési keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2018/1724, az (EU) 2024/1735 és az (EU) 2024/3110 rendelet módosításáról
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Az európai kikötőstratégia
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Uniós tengeripari stratégia
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról szóló, 2018. július 4-i (EU) 2018/974 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról
A Bizottság (EU) 2026/773 felhatalmazáson alapuló rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2019/980 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az uniós rábocsátási tájékoztató és a növekvő vállalatok uniós kibocsátási tájékoztatója szűkebb körű tartalma, valamint egységes formátuma és sorrendje tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/700 végrehajtási rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2024/2651 végrehajtási rendeletnek a Taski-Room Care-Suma Family based on Lactic Acid biocid termékcsalád uniós engedélyezését érintő adminisztratív változtatások tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/665 végrehajtási rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2022/2552 végrehajtási rendeletnek az ipari termelés részletes témával kapcsolatos statisztikai adatszolgáltatási követelményekre vonatkozó, az ipari termékek osztályozásán alapuló bontást megállapító technikai előírások tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/520 végrehajtási rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet XIV. és XV. mellékletének a baromfi és szárnyas vadak friss húsát, valamint baromfiból származó húskészítményeket tartalmazó szállítmányoknak az Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeiben az Argentínára és a Bosznia-Hercegovinára vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/497 felhatalmazáson alapuló rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2023/2053 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Atlanti-óceán keleti részén és a Földközi-tengerben élő kékúszójútonhal-állományokkal való gazdálkodás tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/491 végrehajtási rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet IV. mellékletének a lófélék bizonyos kategóriáit tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetése tekintetében engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzeteinek jegyzékében az Argentínára és Thaiföldre vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében való módosításáról, valamint az említett rendelet XIII. és XVIII. mellékletének a patások friss húsa és a teveféléktől származó bizonyos tejtermékek szállítmányainak az Unióba történő beléptetése tekintetében engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzeteinek jegyzékében a Paraguayra és az Egyesült Arab Emírségekre vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében való helyesbítéséről
A Bizottság (EU) 2026/488 végrehajtási rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2025/455 végrehajtási rendeletnek a SatPax® 70/30 IPA egyedi biocid termék uniós engedélyezésének kisebb mértékű változtatása tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/486 végrehajtási rendelete (2026. március 4.) az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet IV. mellékletének a lófélék szállítmányainak az Unióba történő beléptetése céljából engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékében Malajziára vonatkozóan szereplő bejegyzés tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 2026.03.04-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.12284 - BROOKFIELD / OAKTREE) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2026/583 végrehajtási határozata (2026. március 4.) az Európai Szociális Közhálózat elnevezésű európai polgári kezdeményezésnek az (EU) 2019/788 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti nyilvántartásba vétele iránti kérelemről (az értesítés a C(2026) 1492. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2026/526 végrehajtási határozata (2026. március 4.) az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2023/2447 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról (az értesítés a C(2026) 1566. számú dokumentummal történt)
Javaslat A TANÁCS RENDELETE a bizonyos halállományok tekintetében az uniós vizeken, valamint az uniós halászhajók tekintetében egyes nem uniós vizeken alkalmazandó halászati lehetőségeknek a 2026., 2027. és 2028. évre történő meghatározásáról szóló (EU) 2026/249 rendelet módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/527 végrehajtási rendelete (2026. március 3.) az egyes előmunkáltrizs-fajtákra 2026. március 6-tól alkalmazandó behozatali vámok meghatározásáról
A Bizottság (EU) 2026/515 végrehajtási rendelete (2026. március 3.) az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit és baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss húsát tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeiben a Kanadára, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/481 végrehajtási rendelete (2026. március 3.) az (EU) 2019/2144 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a teljesen automatizált járművek automatizált vezetési rendszerének (ADS) típusjóváhagyására vonatkozó egységes eljárások és műszaki előírások tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló (EU) 2022/1426 végrehajtási rendelet módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/479 végrehajtási rendelete (2026. március 3.) az Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámnak az (EU) 2016/1037 európai parlamenti és tanácsi rendelet 18. cikke szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követő kivetéséről
A Bizottság (EU) 2026/478 határozata (2026. március 3.) az Európai Unió és San Marino Köztársaság közötti monetáris megállapodás mellékletének módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/477 határozata (2026. március 3.) az Európai Unió és a Monacói Hercegség közötti monetáris megállapodás A. mellékletének módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/476 határozata (2026. március 3.) az Európai Unió és a Vatikánvárosi Állam közötti monetáris megállapodás mellékletének módosításáról
A Bizottság (EU) 2026/475 határozata (2026. március 3.) az Európai Unió és az Andorrai Hercegség közötti monetáris megállapodás mellékletének módosításáról
A Bizottság végrehajtási határozata (2026. március 3.) az Aceite de las Sierras Espadán y Calderona (OEM) elnevezés bejegyzése iránti kérelemnek az 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő közzétételéről
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az uniós programokban való részvétellel foglalkozó szakbizottságban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak Belgium EGF/2025/008 BE/Liberty referenciaszámú kérelme nyomán történő igénybevételéről
A Bizottság 2026.03.02-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.12310 - BAIN CAPITAL / MCJ) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság 2026.03.02-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.12254 - AAK / KLK / JV) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság 2026.03.02-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.12252 - BLACKSTONE / TINICUM / PENNAERO / TRIMAS AEROSPACE) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
Javaslat A TANÁCS AJÁNLÁSA a tudománydiplomácia európai uniós keretéről
Forrás: EUR-Lex (Az Európai Unió Kiadóhivatala), a CELLAR nyílt adatszolgáltatásán keresztül. Az archívum automatikusan frissül; utolsó frissítés: 2026-07-27. A helyesbítések és a munkadokumentumok nem szerepelnek benne.