Vissza ide: Az EU Tanácsa
Tanácsi aktusarchívum
A Tanács összes jogszabálya
Az EU Tanácsa 2024. július 16. óta 1498 jogi aktust adott ki. Mind itt van, hivatalos magyar címmel: a címek és a szövegek az EU Hivatalos Lapjából származnak, nem mi fordítottuk őket. Ez nyers archívum; a fontosabb döntésekhez külön, közérthető magyarázat készül.
Jogszabály fajtája
Év
Ki döntött róla
311 találat
Szűrők törléseA Tanács (KKBP) 2024/2771 határozata (2024. október 29.) az ISIL-lel (Dáissal) és az al-Kaidával, valamint a velük összeköttetésben álló személyekkel, csoportokkal, vállalkozásokkal és szervezetekkel szembeni korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2016/1693 határozat módosításáról
A Tanács (EU) 2025/2417 határozata (2025. október 27.) az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján létrehozott, a közúti közlekedéssel foglalkozó szakbizottságban a közúti fuvarozási vállalkozások nemzeti elektronikus nyilvántartásaival és az említett nyilvántartásokban szereplő információcsere módozataival kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Tanács (EU) 2024/2761 végrehajtási rendelete (2024. október 24.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet végrehajtásáról
A Tanács (EU) 2024/2755 végrehajtási rendelete (2024. október 24.) a haiti helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2022/2309 rendelet végrehajtásáról
A Tanács (EU) 2024/2824 határozata (2024. október 24.) a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Tanácsának 233. ülésszakán a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény 9. függeléke (Egyszerűsítések) 1. fejezetének, 3. fejezete C., D., G. és H. pontjának, valamint 8. fejezete H. és I. pontjának módosítására vonatkozó, az említett függelék 30. módosításának elfogadásával kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Tanács (EU) 2024/2820 határozata (2024. október 24.) a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Tanácsának 233. ülésszakán a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény 9. függeléke (Egyszerűsítések) 2., 3. és 6. fejezetének, valamint 8. fejezete C., E., F. és G. pontjának módosításaira vonatkozó, az említett függelék 30. módosításának elfogadásával kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Tanács (KKBP) 2024/2760 végrehajtási határozata (2024. október 24.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat végrehajtásáról
A Tanács (KKBP) 2024/2756 határozata (2024. október 24.) a haiti helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2022/2319 határozat módosításáról
A Tanács (EU) 2024/3029 határozata (2024. október 21.) az áruforgalom alakiságainak egyszerűsítéséről szóló egyezménnyel létrehozott EU–CTC vegyes bizottságban, valamint az egységes árutovábbítási eljárásról szóló egyezménnyel létrehozott EU–CTC vegyes bizottságban Grúziának az említett egyezményekhez való csatlakozásra történő felkérése tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Tanács (EU) 2024/2758 határozata (2024. október 21.) a Régiók Bizottsága Írország által javasolt három tagjának és négy póttagjának kinevezéséről
A Tanács (EU) 2024/2757 határozata (2024. október 21.) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a Francia Köztársaság által javasolt egy tagjának kinevezéséről
A Tanács (EU) 2024/2753 határozata (2024. október 21.) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az Olasz Köztársaság által javasolt egy tagjának kinevezéséről
A Tanács (EU) 2024/2752 határozata (2024. október 21.) a Régiók Bizottsága a Németországi Szövetségi Köztársaság által javasolt egy tagjának kinevezéséről
A Tanács (EU) 2024/2734 határozata (2024. október 21.) az Európai Fejlesztési Alap részes felei által a 2024. évre szóló harmadik részletként fizetendő pénzügyi hozzájárulásokról
A Tanács (KKBP) 2024/2723 határozata (2024. október 21.) az Európai Unió közép-afrikai köztársasági tanácsadó KBVP-missziójáról (EUAM RCA) szóló (KKBP) 2019/2110 határozat módosításáról
A Tanács (KKBP) 2024/2722 határozata (2024. október 21.) a burundi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2015/1763 határozat módosításáról
A Tanács határozata (2024. október 15.) a szociális biztonsági rendszerek koordinációjával foglalkozó tanácsadó bizottság egy dán tagja hivatalának betöltéséről
A Tanács (EU) 2024/2700 végrehajtási rendelete (2024. október 14.) a Moldovai Köztársaságot destabilizáló tevékenységekre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2023/888 rendelet végrehajtásáról
A Tanács (EU) 2024/2697 végrehajtási rendelete (2024. október 14.) az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújához, valamint a Közel-Keleten és a Vörös-tenger térségében működő fegyveres csoportok és szervezetek számára Irán által nyújtott katonai támogatásra tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2023/1529 rendelet végrehajtásáról
A Tanács (EU) 2024/2751 határozata (2024. október 14.) az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodás megkötéséről
A Tanács (EU) 2024/2728 határozata (2024. október 14.) az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz csatolt, Ecuador csatlakozását figyelembe vevő jegyzőkönyvnek az Unió nevében történő megkötéséről
A Tanács (EU) 2024/2708 határozata (2024. október 14.) a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet 2024. október 18-án tartandó 22. közgyűlésén szavazásra bocsátandó egyes állásfoglalások tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspont meghatározásáról
A Tanács (KKBP) 2024/2702 határozata (2024. október 14.) a nigeri helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2023/2287 határozat módosításáról
A Tanács (KKBP) 2024/2701 határozata (2024. október 14.) a Moldovai Köztársaságot destabilizáló tevékenységekre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2023/891 határozat módosításáról
A Tanács (KKBP) 2024/2698 határozata (2024. október 14.) az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújához, valamint a Közel-Keleten és a Vörös-tenger térségében működő fegyveres csoportok és szervezetek számára Irán által nyújtott katonai támogatásra tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2023/1532 határozat módosításáról
A Tanács (KKBP) 2024/2695 határozata (2024. október 14.) a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2018/1544 határozat módosításáról
A Tanács (KKBP) 2024/2693 határozata (2024. október 14.) a guineai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2010/638/KKBP határozat módosításáról
A Tanács (EU) 2024/2678 rendelete (2024. október 10.) a bizonyos halállományok tekintetében az uniós vizeken, valamint az uniós halászhajók tekintetében egyes nem uniós vizeken alkalmazandó halászati lehetőségeknek a 2024., 2025. és 2026. évre történő meghatározásáról szóló (EU) 2024/257 rendelet, továbbá az ilyen halászati lehetőségeknek a 2023. és 2024. évre történő meghatározásáról szóló (EU) 2023/194 rendelet módosításáról
A Tanács (EU) 2024/2738 határozata (2024. október 10.) az Európai Unió, és az Örmény Köztársaság közötti, az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) és az Örmény Köztársaság büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésért felelős illetékes hatóságai közötti együttműködésről szóló megállapodás megkötéséről
A Tanács (EU) 2024/2713 határozata (2024. október 10.) a Nemzetközi Olívatanács tagjainak tanácsában San Marinónak az olívaolajról és az étkezési olajbogyóról szóló 2015. évi nemzetközi megállapodáshoz történő csatlakozása tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Tanács (EU) 2024/2709 határozata (2024. október 10.) az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, a Galileo-műholdak Egyesült Államok területéről történő felbocsátására vonatkozó biztonsági eljárások megállapításáról szóló megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről
A Tanács (EU) 2024/2705 határozata (2024. október 10.) az Európai Unió és a Libanoni Köztársaság közötti, az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) és a Libanoni Köztársaság büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésért felelős illetékes hatóságai közötti együttműködésről szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő aláírásáról
A Tanács (EU) 2024/2704 határozata (2024. október 10.) az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina közötti, az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) és Bosznia-Hercegovina büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésért felelős illetékes hatóságai közötti együttműködésről szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő aláírásáról
A Tanács (EU) 2024/2703 határozata (2024. október 10.) a Nemzetközi Cukortanácsban az 1992. évi nemzetközi cukormegállapodás meghosszabbítása tekintetében az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Tanács (EU) 2024/2696 határozata (2024. október 10.) a Bizottság egy távozó tagjának helyébe lépő új tag kinevezésének mellőzéséről
A Tanács határozata (2024. október 10.) a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi tanácsadó bizottság egy lett tagja hivatalának betöltéséről
A Tanács határozata (2024. október 10.) az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség igazgatótanácsa egy litván tagja hivatalának betöltéséről
A Tanács határozata (2024. október 10.) a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi tanácsadó bizottság egy lett póttagja hivatalának betöltéséről
A Tanács határozata (2024. október 10.) az Europol egyik ügyvezetőigazgató-helyettese hivatali idejének meghosszabbításáról
A Tanács határozata (2024. október 10.) a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi tanácsadó bizottság egy litván tagja hivatalának betöltéséről
A Tanács (EU) 2024/2672 végrehajtási rendelete (2024. október 8.) a nicaraguai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2019/1716 rendelet végrehajtásáról
A Tanács (EU) 2024/2670 végrehajtási rendelete (2024. október 8.) a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 1183/2005/EK rendelet végrehajtásáról
A Tanács (EU) 2024/2663 végrehajtási rendelete (2024. október 8.) a tunéziai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló 101/2011/EU rendelet végrehajtásáról
A Tanács (EU) 2024/2642 rendelete (2024. október 8.) az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről
A Tanács (EU) 2024/2691 határozata (2024. október 8.) a Régiók Bizottsága a Spanyol Királyság által javasolt egy tagjának és két póttagjának kinevezéséről
A Tanács (EU) 2024/2688 határozata (2024. október 8.) a Régiók Bizottsága az Olasz Köztársaság által javasolt egy tagjának kinevezéséről
A Tanács (EU) 2024/2687 határozata (2024. október 8.) a belvízi hajózási szabványok kidolgozásáért felelős európai bizottságban és a Rajnai Hajózási Központi Bizottságban a belvízi hajózási műszaki szabványok elfogadásával kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Tanács (EU) 2024/2680 végrehajtási határozata (2024. október 8.) az (EU) 2021/1778 végrehajtási határozatnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv 193. cikkétől eltérő különös intézkedés alkalmazására vonatkozóan Németország részére adott felhatalmazás meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról
A Tanács (KKBP) 2024/2668 végrehajtási határozata (2024. október 8.) a Kongói Demokratikus Köztársaságban fennálló helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2010/788/KKBP határozat végrehajtásáról
Forrás: EUR-Lex (Az Európai Unió Kiadóhivatala), a CELLAR nyílt adatszolgáltatásán keresztül. Az archívum automatikusan frissül; utolsó frissítés: 2026-07-27. A helyesbítések és a munkadokumentumok nem szerepelnek benne.